Résztvevőink mondták

"Szükséges a további előmenetelemhez és sokat tanultam a tréningen, illetve sok olyat hallottam, amit már tudtam, de most rendszerezésre került."
"Kitűnő, kiváló alapismereteket és szemléletmódot ad."
"A tréning pontosan azokat a témákat ölelte fel, amelyek véleményem szerint a prezentációs készségek fejlesztéséhez szükségesek."
"Rendszerbe foglalt számomra sok dolgot, amit a vezetésről gondoltam/tapasztaltam. Segített megismerni magamat, mint vezetőt."
"Gyakorlatias, praktikus, érdekes, elgondolkodtató, ötletes, esetenként megdöbbentő.”
"Sok új és hasznos dolgot tanultam. A légkör oldott volt, mertem őszinte lenni, kérdezni, véleményt mondani."
"Pont erre volt szükségem!"
"Lényegre törő, konkrét példákkal bemutatott tartalmas oktatás volt."
"A rengeteg elméletet valósággá tette, nagyon élvezetes tálalásban!"
"Meg kell emésztenem még a kapott információkat. Mindenképpen olyan hibákra, hiba lehetőségekre hívta fel a figyelmet, amire még nem gondoltam, amivel még nem szembesültem."
"Igen, merek dönteni!"
"Megválaszolásra kerültek a magamban megfogalmazott kérdések."
"Nagyon hasznos a képzés, a munkánkhoz elengedhetetlen."
"Az előzetes várakozásaimat teljesen lefedte."
"Sok hasznos információval gazdagodtam, örültem, hogy a különböző összefüggésekre rávilágítottak az esettanulmányokon keresztül."
"Köszönöm. Számomra új gondolkodásmódot és más szempontokat mutatott meg a szervezet irányításában."
"Nagyon hasznosnak ítélem, kiváló volt az előadó, az elhangzott, bemutatott példák, helyzetek jól hasznosíthatók voltak a tananyag megértéséhez."
"Nagyon színes, sokrétű volt a képzés példákkal, gyakorlatokkal, tesztekkel - felülmúlta a várakozásaimat."
"Naprakész információk, látható felkészültség, szemléltető példák, a témához értő szemlélet, figyelemfelkeltő és fenntartó előadásmód."
"Megfelelő arányban volt az elmélet és a gyakorlat, sikerült minden kérdésemre választ kapnom."
"Beleláttunk abba, hogyan is működik egy menedzsment. Folyamatos egymásra utaltságunk erősítette a team munkát. Költséggazdálkodást erősítette bennem."
"Óriási tudásanyagot sikerült közelebb hozni hozzánk, módszerekben gazdag nap volt."
"Nagyszerű útravalóval távozhattunk a workshopról."
"A már megszokott, magas színvonalú és jól alkalmazható ismereteket kaptunk."
"Rendkívül jól előkészített tematika, dinamika."
"Gyakorlati helyzetek, életszerű példák és az elméleteket nem hitkérdésként, hanem valódi tapasztalatok alapján értékelhetjük, tanulhatjuk."
"Átlag feletti, gyakorlatorientált képzés volt, életszerű példákkal."
"Minden előadás fontos információkat tartalmazott. Hasznos, gyakorlatias, fejlődést segítő. Nagyon érdekes, célratörő. Minden vezető számára kötelezővé tenném - ha tehetném…!"
"Interaktív módon több oldalról megközelítve kaptuk meg a szükséges ismereteket. Az idő előrehaladtával egyre átfogóbban tudtuk alkalmazni a tanultakat."
"Szemléletes, példákkal alátámasztott, gyakorlatias, proaktív."
"A már megszokott színvonalon, a régi ismeretek felújításával, az arra épülő új ismeretekkel biztosítja a felkészülést."
"Nagyon szemléletes példákkal alátámasztott kurzus, gyakorlatorientált. Kritikus szemléletre ösztönöz, a résztvevők aktivitását igényli, elősegíti."
"Eddig ez volt a leghasznosabb/érdekesebb nem szakmai tréning."
"Összességében kiváló szakmai és szervezési színvonalat tapasztaltam. Köszönöm!"
„Vérprofi szakemberek a saját erősségeinkre építve fejlesztettek bennünket. Nem volt tréner és nem voltak résztvevők. MI voltunk együtt.”
„Olyan ismeretek birtokába jutottam, ami hasznos a cégem, vezetőim, kollégáim, beosztottaim és nem utolsó sorban jómagam számára.„
"Sok életszerű példa segít az elsajátított elméleti tudás alkalmazásában."

KBA Oktatási Kft.

1139 Budapest Váci út 99.

+36 1 887 6646